Pozsony [2]

Ha alkonyatkor ballagtál a ködben,

Mely lágy fátylával a Dunára hullt,

A zsongó zajban és a méla csöndben

Fáradt szívedbe muzsikált a mult.

A vén utcákon szinte visszazengett

A régi léptek kongó moraja,

Széchenyi járt itt és honán merengett,

Amely nem volt, de lesz még valaha.

Csokonait itt várta a diéta,

Petőfit is és az a nyurga, méla,

Szelíd diák, Reviczky, itt merengett,

Hol most új bánat árvul a ligetben

S a márványszép királynő téli estben

Magyarjaira vár a Duna mellett.