Prológus

Király, király, közönség...

ezen a bús telen

milyen versek köszöntsék

szined ez estelen?

Zenész, amíg zenéd szól,

figyelve, hangtalan,

tudunk-e mint egyébkor

élvezni gondtalan?

Ó, zongorás, ma rajta,

verd, verd a zongorát,

hogy át ne halljuk rajta

a fegyverek zaját!

S te hegedűs, te gyermek,

a hegedűt rikasd

s nyujtsd bővön a kebelnek

e rittató vigaszt,

s a tompa dobra, melyet

szívünkben ver a gond,

zenédből puha selymet

csavarva jól bevond,

hogy ne halljuk a dobszót,

a tompa gond szavát,

gyermekszivedből jobb szót

bocsáss szivünkön át:

nem tiéd igazában,

ó, harcok istene,

e föld, míg a világon

van gyermek és zene!

De nem léhán felejtve,

de nem mint bús madár,

fejet a szárnyba rejtve,

a zene ez a szárny -

de nem vakon mulatjuk

időnket, balgatag,

lebukva, léha hattyuk

- s a zene a patak: -

röpítsd, ó szárny, ragadva,

ki tétlen csüggedett,

s jusson viz a patakba

locsolni a sebet.

Ó, zene szent segítség,

patak, mely zengve lejt,

vizeid édesítsék

a könnyek tengereit!

Ó, zene enyhe nedve,

tőled gyógyúl a hit,

te vidítod peregve

katonák lábait,

bezengve messze síkot,

veszélyek mezejét,

peregve te vidítod

únt harcok ütemét:

nekünk is zengve mélán

vidítsad a valót:

lásd, nem feledni léhán

kivánunk takarót,

hanem hogy édesednék

a bánat, a bajok,

és lenne kincs az emlék,

mely szívünkben sajog

valamely kedvesünkről

- kinek ne volna lent? -

egy fiatal fiúról,

ki értünk messze ment.

Talán az anyja mellett

gyermek volt mostanig,

és most ki tudja, merre

szenved, ki tudja, mit!

A lelkünk egyre nála, -

minden emléke szent,

s dal lesz, ha hal, halála,

ki értünk messze ment,

dal lesz, ha hal, halála,

ki értünk messze halt

- s a dal a legszebb hála -

zengd nékünk ezt a dalt,

ó, hegedűs, te gyermek:

zengj hálát húrodon,

ne hálátlan keservet,

mely halállal rokon,

s hogy akik messze értünk

ontottak drága vért,

érezzék, drága vérük

nem folyt csak bánatért,

zenész, te szívhúrokból

vágyszőnyeget szövő,

csendüljön ki dalodból

a Béke és Jövő:

zengd, amit Ők akartak

- s jaj! meg nem élhetik -:

kik életünkért haltak,

zengj életet nekik!