Prológus [3]

Kedves közönség, fáradt emberek,

Szomjas szivek, ide figyeljetek!

Igaz mesét mond nektek ma a film,

Mely száguld vágyak, álmok szárnyain,

Igaz mesét mond és magyar mesét,

Sőt pestit és mait: a szürkeség,

A nyomor és gond városába visz,

Hol megterem a szív virága is.

Igaz, hogy sokszor feketére fest,

De szép s jó is tud lenni Budapest.

Fekete város ormai felett

Fehér galambok is keringenek,

Lemondó jóság, mely tűr csendesen,

Hűséges és győzelmes szerelem.

Mert magatokról szól ez a mese,

Hétköznapunkról, amely fekete.

És reményünkről, amely hófehér,

Mert lesz még egyszer szőlő, lágy kenyér.

A szent magyar szegénység ünnepe

Eljő s valóra válik a mese!

Most könny pereg még, míg a film pereg.

De várjatok hittel s reméljetek.

És addig is, míg álom nyit s virág,

Fogadjátok jó szívvel Lóth Ilát!