Prológus Eötvös József ünnepére

Egy igaz, nagy ember ünnepére jöttünk

Aki nem kevély érc, magosan fölöttünk,

Nem a csaták hőse,

De szelíd, finom fej, komoly és nyílt homlok,

Kit a szenvedőkért felhőztek a gondok

S ki vigyázva nézett a magyar jövőbe.

Ki született báró, mert lelke nemesség,

Kinek az előjog dicső kötelesség

Áldozni a népért.

Aki a kastélyból a kunyhóba szállott,

Hozva a jobbágynak az örökváltságot,

Ezeréves szörnyű szolgarobot bérét.

És megünnepeljük a költőt, ki ember,

Aki forró szívvel, ragyogó lélekkel

Harcol, mikor alkot

S költeménye tetté, álma lesz valóvá,

Fölsíró regénye új forradalommá,

Melyben a jog győz és nincsenek sírhantok!

Mint a hű tanítvány, úgy állunk előtte,

Hiszen ő e nemzet nagy, bölcs nevelője,

Szelíd és jó mester.

Élete tanulság, emléke örökség,

Úgy daloljuk őt, mint új idők új hősét,

Ki új díszt adott e nagy, szent szónak: Ember!