PUSZTÁN. [2]

Repülnél lelkem, fenn repülnél

A táj szellőivel,

Mely a nyilt rónaság felett még

Szabadságot lehel;

De a magasból földre von le

A súlyos fájdalom,

Fenn még jobban elédbe tűnvén

A sors-alázta hon.

A hon, hol egy hős nép bevégzé

Zajos történetét,

És most egykedvü jóra, roszra,

Többé se vár, se félt.

S e földön, hol vérzett-virágzott

Nyolc hosszu századig,

E földön, mely már nem hazája,

Mint a zsellér lakik!

Oh puszta! elvész nem sokára

Vadon költészeted!

Hol a pásztor vigan bogárzó

Gyulyát terelgetett,

S a délibáb rengő tavában

Szilaj mén vágtatott:

A pásztortűz, a furulyaszó

Kialszik, elhal ott.

Mely oly szabad volt, mint lakója

S láncot nem ösmere,

Felhasogatva, mérve lesz a

Dús rónaság tere!

S a népek koldus söpredéke

Felkel nyugat felül,

S a tejjel és mézzel patakzó

Földön megtelepül.

Mig önvérünk más nép honából

Felénk vágyik, siet,

És el van keblünktől szakasztva,

Mint parttól a sziget:

Ki nékünk még köszönni sem tud,

Akit nem ösmerünk,

A drága véren szerzett földet

Az ossza meg velünk?

Ki sem mult még a hős oroszlán,

Bár arca jéghideg,

De megrándul még szíve táján

Egy-egy vérző ideg:

S felette már a ronda varjak

Csoportja megjelen,

És üt falánk, gyalázatos tort

A félholt tetemen.

Alighogy a villám lesujtá

A bátor keselyüt,

A fenn szürkűlő sziklaszálon

Még fészke meg se hűlt,

Hol a nyílröptü sólyom is csak

Nagy félve járt elébb:

Csipogva fürdik s üt tanyát most

A szemtelen veréb.

Oh mind ez úgy fáj a magyarnak...!

S ha ajka netalán

Egy-két nótán enyhíti kínját:

Megütköznek dalán...

A sebzett vad a rengetegben

Kínjának hangot ad:

S magát az elnyomott magyarnak

Kisírni sem szabad.

Meghalsz, én nemzetem! - s halálod

Ha elvégeztetett:

Mért nem döfik hát már keresztül

Egyszerre szívedet?

Mért gondolnak végperceidre

Mesterkélt kínokat?

Hogy mint egy vak Sámson - kacaj közt

Szenvedj hosszan, sokat!

Repülnél lelkem, fenn repülnél

A táj szellőivel,

Mely a nyilt rónaság felett még

Szabadságot lehel:

De a magasból földre von le

A súlyos fájdalom, -

Fenn még jobban elédbe tűnvén

E sors-alázta hon!