Pusztaszer felé

By Gyula Juhász

A pusztáról szabad szél száll felém,

Nyugalmas rónák nyugtalan szele,

Úgy ostorozza zsibbadt testemet

És búbánatos lelkemet vele.

Szabad szél, szilaj paripáknak anyja

Adj szárnyat nékem, el, kelet fele,

Hagyj leroskadnom ott a szeri pusztán,

A legszebb nótát elzokogom aztán!

Ó szeri puszta: szabad és örök,

Gőgös fajomnak a jelképe te,

Itt ontott vért a hét vezéri kar,

Termékeny lőn az áldott rög vele,

Azóta szomjas és hiába szórt itt

Véres magot száz nemzetség bele,

Ez a föld még szomjúhozik nagyon

És ing alattad, árva magyarom!

De azért igric, ha te erre jársz,

Fúdd meg a kürtöt, hadd zengjen a táj,

Hadd visszhangozzék amaz ezer év,

Ami ujjong és ami fájva fáj.

És bár melletted senki se figyelmez

És bár visszhangos szívre se találj:

Ezer év hallgat és ezer év harsog

S föltámadásra várnak mind a hantok!