Quem dii oderunt, praeceptorem fecerunt

Ha a legkeményebb bűntetés helyébe

Azt tette volt hajdan Horác egy versébe:

Legnagyobb bűntetést akik érdemlenek,

Jóllakásúl egy pár foghagymát egyenek;

Ha az igaz lelkű jó Polixenesnek

A kővágásnál is nehezebben esnek

A Dionizius verseit dicsérni

S jó hívet egy tirann vad lelkéhez mérni;

Ha Scaliger, kinek tisztelik hamvait,

A léleknek minden únalmit s kínjait

Egy kurta lexicon kicsinálásában

Nem félt béfoglalni hajdan egy summában:

Talán engemet sem ítélnek hazudni,

Ha minden lélektőrt ebbe fognak tudni,

Hogy aki a reá felbúsúlt istenek

Egyszer preaceptori névvel bűntettenek,

Talált egy sokszeres bűntetés sorára,

Holtig vétkezhetik annak rovássára.

Melyet a végezés jól tudván eleve,

Dioniziusra ily végezést teve:

Hogy sok vétkeiért már eleget tégyen

Úgy, hogy Corinthusnak praeceptora légyen.

Ha tizennegyedik Lajos feltámadna,

Pártosinak egyéb bűntetést nem adna,

Hanem holtig való praeceptorrá tenné,

Szenvedésit rajtok így bőven kivenné.

A praeceptorságot én akkép képzelem,

Hogy ha benne öröm rózsácskáit lelem,

Ez is a többitől kicsit külömbözött,

Nővén bogácskóró s ördögszekér között.

Sokan azért járják Apollo templomát,

Hogy az Pinduson is lásson ökör nyomát;

Csak azért keresik Pegazus vizeit,

Hogy felturkálhassák kristályszín cseppjeit:

Külömben barom is ha ezt nem tapossa,

Nem fog kitetszeni majd így az okossa.