RÁDIÓ

A rádió kagylóját felveszem,

Kint már az utca tele van setéttel,

Akár a szívem. Hallga! Muzsika!

Valami messzi jazzt üzen az éter.

Milyen vonító, furcsa hangtömeg!

Züllött és édes, fájdító és kába,

Mintha az alkony minden bánatát

Felitta volna a zene magába:

Hörgést, sikolyt, átkot, mint sok lila

És sárga szeszt a részegek a bárban -

Mitől rugtál be, bolond muzsika,

Míg bolyongtál a fekete határban?

Honnan jössz? Tán egy hamburgi lokál

Sóhajtott el, míg homlokán kigyúlt a

Rossz vérnek kiütései gyanánt

Reklámlámpái vörös koszorúja?

Merre jártál? Hány világrészen át,

El, Indiákig s vissza, s fel, a holdig,

Keresve azt a seholsincs helyet,

Ahol a lét fájó titka megoldik?

Jártál a bányászfalvak olajos

Mellű lakói közt, kik skót dudával

Rázzák össze rossz tüdejükben az

Avas szénport a fák hűs illatával?

Voltál Kongóban, fülledt gumi-táj

Rabjainál s kulik közt, Ázsiában?

Szálltál orosz steppéken és a csonk

Magyar mezőkön, mind búsabbra váltan?

Mi mindent ittál, részeg muzsika,

Hogy mire ideájulsz a fülembe,

A charleston kéjes, fátylas ritmusa

Úgy döng, mintha kivégzés dobja lenne?

Szemem lehúnyom... S szédült vízió

Forog rám, - egy nagy szaxofon buján szól,

S a vad alkonyban táncol a világ,

S minden táncos a sírja felett táncol.