Rádió-oszlop a Házsongárd-tetőn

Te fémszálakból ég felé feszített

Modern obeliszk, - szikár és szilárd,

Hogy a szélrózsa minden szögletéből

Az üzenetek millióit várd, -

Te érzékenyre hangolt tompa érc,

Világ póznája: sok mindent megértsz,

Sok mindent tudsz.

A népek sorsa, az Ember jövője

Feléd süvít a messzeségen át,

Füleled Párizs, London zsivaját,

Kinyujtod tapogató csápjaid,

És zúgni érzed az Idő szelét,

Kattogni hallod a történelem

Lendítő kerekét.

Sok mindent tudsz.

Én hozzád képest semmit sem tudok...

De hallod-e a virágok neszét,

Amikor fölemelik fejüket?

Egy hazavágyó árva szívverés

Halk ütemére nem vagy-e süket?

Tudod-e, hogy itt most bűbájos ősz van,

S tövedben ég a sápadt kikerics,

S dalolnak az itt maradt madarak, -

Világ-bölcs, érted ezt a nyelvet is?

Tudod-e, „mily mélység egy üres fészek”?

Hogy mozdul meg a rögben is a lélek?

Látod, én olyan begubózva élek,

És másoktól, és magamtól futok,

És hozzád képest semmit sem tudok.

De ezt tudom.