Órák

...És egyre csak kopognak és dobognak,

ottan zokognak a szivünk alatt,

és a szivünk velük ver hallgatag,

és halk zenéje az övékbe olvad.

Regélői homályos bánatoknak,

hogy a tánc és a lánc mind elszakad.

Űzött szivünk sokszor szavukba csap,

de ők kopognak egyre és nyugodtak.

Éjfél-időn szavukra ébredünk.

Hogy zeng ilyenkor a vad éjszaka,

hogy jajveszékel az órák szava.

Rájuk mered félénk tekintetünk.

És megsiratjuk, ami messze tűnt.

Tik-tak, szerettünk mi is valaha?

Hol van holt húgunk kacagása ma?

És hol vagyunk mi? Ó jaj, jaj nekünk.

Mi is megyünk - velük - ha jő a holnap,

és a szivek lassan megállanak,

s ők ott dobognak a szivünk alatt,

zokognak és gyászindulót dobolnak...