RÁKOS

Rákos, bolyongék partjaidon, s vized

Hullámit ittam s keblem emelkedett,

Könny forrt szememben, s érzeményim

Szívem alatt tüzesedve vívtak!

Körűlem érzém egykori hőseink

Árnyékaiknak gyönge fuvallatit,

Az égi szellem fürteim közt,

S arcom előtt suhogott csapongván.

Hajh, látom őket sátoraik közűl

A népesűlő térre tolongani,

Buzgó kebelt látok hazámért,

S lángszemeket dagadó könyekkel!

“Fegyverre, jőn az ellen erős hada!”

S ím villog a kard, s tárogató riad,

A büszke ló szökdell, nyihog, fúv,

A lovag űl diadalmi tűzzel.

És nem kerűlnek mély sebeket s halált,

Ki halni tud, nincs járom erős nyakán,

Néked, tenéked szent szabadság

Áldozik a nemesen kifolyt vér!

Magozz fel, ó vér, puszta mezőnk fölett,

S teremj magodból szép csemetét nekünk!

Ah, szélveszek közt nyert honunkat

Rút puhaság özönébe fojtjuk!

Habzik borunk a tág kehely öble közt,

Tolongva zúgunk táncpaloták felé,

S förtéztetett lyány karja közzé

Szórja vadúl erejét az ifjú.

Romlasz magyar nép, romladozol hazám,

És lassan őrlő féreg emészt belől,

Ha fog kigyúlni magzatidnak

Szűk kebelökben az égi szikra?