RANGOS KOLDUS

Csak hiába! elmaradt az

A világtól, aki vén:

Tudta nélkül nagy „fejlődés”

Folyt le, s foly e sártekén.

Demokrata lett az úrból,

A koldus meg rangra vágy, -

Hát’szen úr ki más legyen, ha

Többé nincs úr, se jobbágy?

Másszor ő is csak szegény volt,

Nyomorult, szánt, megvetett;

Nem is igen „ámbiálták”

Akkor ezt az életet:

Most közőlünk minden tízből

Egy e szép pályán halad;

Sőt, ha így gazdálkodunk, még

Többségben is lesz a had.

Ne gondolj az utca-sarkra,

Oh ne! édes olvasó:

Aki ott áll, az nem koldus,

Az szegény, szánnivaló;

Könyörülj meg sántán, bénán:

Éhező gyermeknek adj:

(„Ezerennyit” ígér a Könyv -

Hanem ez uzsora nagy.)

Koldus ő nagysága hozzád

Bekopogtat egy napon, -

(És ez egy nap sűrün fordul);

Kezdi bókon, hírlapon:

Hogy olvasta rólad ezt, azt...

S míg kártyáját forgatod,

(Mert beküldte: Chevalier N. N.)

Hogy’ fogadd el? nem tudod.

Mutat ordót, bizonyítványt,

Köz- s magános levelet;

Ha vendég jön, azt kivárja,

Négyszemközt marad veled:

Szemlesütve és zavartan

Ülsz, mint vádlott a padon:

„Ily nagy úron mit segít az

Én csekély szolgálatom?...”

Erre ívet von ki zsebből,

Szép a kalligráfia,

S megmutatja, hogy hová kell

A nevét beírnia,

Ki Deákkal és Tiszával

Óhajt lenni egy lapon;

„Mi jótékony célra?” kérded;

„Nemes a cél, mondhatom:

Egy dicső ház végső sarja -

(Tudja: Várna, meg Mohács...)

Nem lehet, ha birtok már nincs,

Sem szijjgyártó, sem kovács.

Volt, igaz, még egy tenyérnyi:

De a rozsda és aszály...

No, meg Homburg, s a zsidóság...

Hanem a rang: az muszáj.”

Végre látod, az egészből

Hogy mi lóg ki: a „fizess!”

Fanyalogva mondod: „Itt van,

- Nem telik sok - pár tizes.”

Te örűlsz, hogy így kiszurtad

(Ami nem volt) a szemét:

Ő örűl, hogy a népkonyhán

Meglesz mára az ebéd.