Rapszódia

Nincs, ahova hazatérjek,

ténfergek, mint a kísértet

éjszaka.

Süt a napfény, mégse látnak,

a magyar a nagyvilágnak

árvája.

Megy az élet, jő az élet,

ebek vagyunk és cselédek,

bolondok.

Jajgatok, de nincs, ki hallja,

vizes a kalapom alja

a könnytől.

Jaj, ha szám egyet kiáltna,

kitűzném a kapufára

szívemet.

Csak csöndesen, szívem aludj,

jó nekem így, jó nekem úgy,

akárhogy.

Így végezték bús hatalmak,

olcsó víz a magyar harmat,

sárba hull.

Mit bánják ők? Nevetnek ők,

várnak akácos temetők

mireánk.

Édesanyám, minek szültél?

Elhervadtál, megőszültél

hiába.