RÁZD MEG SZÍVEDET

Jaj, most hallgatsz el, te, világgal megtelt

Mennynek megduzzadt terhes ember-mása,

Sötéten szállongsz, vészharangod alszik

S önmagadnak vagy bús döbbenete.

Olyan gazdag vagy, hogy nyelved megnémult,

Jaj, félsz szakadni szegény, érett felhő.

Kongass elébed, vállald már a sorsod,

Rázd meg a szíved, te: fájdalmas Én.

Ha most húznád meg harangját szivednek,

Halál-angyalok szárnya búgna kórust

Az Élet részeg, égverő dalához

S megtátongna az ördögmély-titok.

Tarajos felhők alatt fojtott szívvel,

Gubbadt sziveddel, e véres haranggal,

Tántorodottan önterhességedtől,

Özönt késleltetsz, vén harangozó.

Sötét a felhő: Istennek felhője,

Bús a harangod: Istennek harangja,

Ontsd a felhődet, kongasd a harangod,

Éld el a sorsod, éld el a szived.

Égzengéssel vak éjszaka boruljon

Fényes délórán s zuhogjon özönvíz

S megkönnyűlt végzet szörnyű zsivajában

Sikoltson végsőt a bomlott harang.