Rege

Philotas szent tűznek hevűlve

Eckartshausen keservit olvasá,

S részt-vevő bánatjában el-merűlve,

Magát felejtve más inségit jajgatá:

Hogy eggy pajkos darás kezére szálla,

A könyv kezében, álmélkodva álla,

S könnyével áztatá érzékeny rendeit:

Te áldótt férjfiú! kit emberek javára,

Meg-szánva népünk jajjait

Küldött az Ég világunk piatzára,

Hogy lágyítsd a halandók szíveit,

De itt a vendég pausát tétett véle,

Érzékenyebb volt fúlánkjának éle,

Mint az érzékeny Író rendei.

Szemébe tűnik pajkos ellensége:

Én s Te nem eggy Atyának fijai?

Nem eggy kéznek vagyunk e mívei? ...

Eggy pertz - s a szenvedésnek vége -

Így szóll, s a gyilkosnak kegyelmet nyújt,

S gyengédeden le-rázza:

Ez is, hogy jól-tevőjét ne gyalázza,

Fel-reppen, s orr alá kegyesbb fulánkot sújt.