Reggel

Ottkünn a tavasznak napja ég.

Jaj, nem tudok én fölkelni még!

Lelkemben zsibbad a gyönge vágy

bús testemet marasztja az ágy.

Bénult akarásom csak kesereg!

ó, régi tavaszi reggelek!

Madárfütty, tervek, rebbenő szárny

friss kávé illata, templomárny

diákos friss ész, jó tanulás

nagy reggeli séta, elindulás

ó, versek, versek víg üteme;

ó, játszi munka szent öröme!

kedves várása, virágcsokor!

reggeli csókok, reggeli bor!

A tavasz fénye ma oly sivár.

Miért keljek föl újra? Mi vár?

Kocsizörgés jő az ablakon.

Lovak zaja rúgja homlokom -

szomszéd szobából korhol a sok

könyv, már amit sosem olvasok

beíratlan papirlevelek -

bénult akarásom csak kesereg:

Ó, fáradt, szomoru reggelek!

Mit álmodhattam? iszonyuat

hogy testem ily kimerült maradt.

És mit élhettem? rettenetet

hogy abból ily álom született

hogy szörnyű évek folyama-gyűrt

lelkemben ily sár torlasza gyűlt.

Köröttem fájó haza, beteg

nép - de magam már nem szenvedek

csak fekszem az ágyon lankatag,

mint egy levágott szomoru tag.

Jöhetsz már, nap, tavasz! - a halott

tag meg sem érezi a napot

csak férgei kelnek tőle ki -

ó, lelkem iszonyu férgei!