REGGELI

A kakas forgó szavakat szól,

a néni a tyúknak magot szór

s a kenyerek erősen, bízva,

kelnek,

harangszó ömlik a Tiszába,

frissen, nyujtózva kel a lárma,

derékig mosdok s a vizet

reápacskolom fejemre.

Oly hűsen, tisztán símul hozzám,

úgy ring a tálban, úgy zenél,

mint a danoló lányok melle.

Kitárt ajtómon szellő jön be,

szaglász, vigyorog diadallal

s mint rozsvetésben kisgyerek,

édesen rúgkapál hajamban.

Álmomban kazalról gurultunk,

rózsámmal bukfencet vetettem,

tótágast állnék most is én,

de már munkába kell sietnem.

Fürgén, vigan viszem magam,

most úgyis én vagyok a legszebb

és szépet, tisztát kell már egyszer

fölmutatni az embereknek.

Szeretnek majd, ha eljövök,

szeretnek, mert közöttük voltam,

együtt jártuk a széles utcát,

zápor előtt velük loholtam.

Az apókkal és az anyókkal,

akik ráncaim tervét hordják,

fiúkkal - s lányokkal, kik munka

után a mellüket kibontják.