Reggeli ének

A reggelt éneklem, az enyhe szépet

Ó reggeleim!

jó reggeleim!

Testem mint egy eleven béke ébred

Tejjel és mézzel folynak ereim.

Lelkem kilép az álom fürdejéből

Megint üde már

oszlik köde már.

Kilép az álmok sötét erdejéből

s egy dombra száll, egy kedves dombra száll.

És így néz széllyel hajnala hegyérül

mély multja fölé,

mult mélye fölé

s a tegnap és a tavaly köde gyérül

lába alatt, amint néz lefelé.

Nézi, mint új ruhán foszolni fércet

a táj köd-egét

homályüvegét

s a kukoricaszál, a lenge, délceg

hogy hajlogatja tollas süvegét.

S a völgy fölött lassan mélyülve kékell

a szerte határ,

mit a menny kitár

s egy messze vers ébredő ütemével

kóvályg benne, mint hajnali madár.