Reggeli templom

Hadd építek most egy templomot.

Napkeletre nyúl a nagyhajó,

s ha az első napfény ráragyog,

jó.

Kívül fehér, mint a tisztaság;

belül tarka, mint a képzelet,

pedig rajta semmi cifraság -

gyermeklelkű épület!

Tornya egy, de büszke, szép torony

s mint a kukorékoló kokas,

tolja csőrét égbe hajnalon,

s hinti a sok hangot az.

S apró házak, mint a kis csibék -

s ébredez a kicsi nép.

A toronyból úgy tolong a hang,

mint a ducból reggel a galamb.

(Egy nagy majorság a kis falu,

s már csipogva nyüzsög a napon.) -

De én most a csöndes, hűs falú

templomot rakom.

Falát oszlopokkal emelem;

tűrjetek csak, jámbor oszlopok:

Ki a legtöbb terhet tűri lenn,

tartja leginkább a templomot.

Fenn tizenkét vén Apostolok

- bő redők és szent, komoly szinek

hirdetik, hogy nem okos dolog

bűnben halni meg.

Térdepelni intenek kemény

stációk;

áll a szószék, magas lépcsején;

zengnek harsány prédikációk.

De a padsor ott köröskörül

lobogókkal szinte elröpül.

Drága zászló, máriás!

Drága ének, csengő, áriás!

Mint a versem, e templom olyan:

int a lecke komolyan,

de mert minden színes-hangos itt,

ez a lecke nem busít.

Ó ezek a zengő, mély szinek!

Vörös lámpák vérzenek!

Szent szoborkák, bókos angyalok

dús fején az arany fölsajog.

Minden ablak tarka, szép üveg:

és ha reggel a pallón az Úr

napsugara jár, a szent ecset,

skárlát csöppen róla és azúr.

Ez a templom példázhatja még

az életet; mély értelme bús;

de ha nézed tarka, szép szinét,

örömökkel koszorúz.

Mélyén, ahol orgonája zeng,

a Szentlélek kék galambja leng.

(Ó Szentlélekisten, adj erőt,

segítsd meg a szegény verselőt!)

Közepén a mennyezet falát

kép borítja el:

feltámadás, mennybemenetel

zengi a Fiú diadalát.

Legmesszebb, az oltár szent csucsán

fellegek közt látható

őszfehéren ülve trónusán

Isten, a Mindenható.

S azt hiszem, hogy másról ne legyen

a Háromság neve után szó:

itt ha zárom jámbor énekem,

jó.