RÉGI JÓ HÁZAM!

Ugy ohajtom, égek látni

Annyi, annyi év után!

Álmaimnak kétes utját

Messze földön mig futám,

Melyek egykor a sikon a

Házat, udvart jelelék:

Most is híva integetnek

A magasló jegenyék.

Láthatom hát nemsokára

Ama tisztelt arcokat,

Melyeken, mint oltárképen,

Nincsen szeplő s karcolat.

Nyílik a kör... ah az óra

Nékem üdvöt szerze itt...!

S vágyom újra-élni a mult

Kedves, édes perceit.

S mig ez érzés úgy siettet,

Van, mi gátol s visszatart:

Nem látott-e ez a ház is

Rázkodást és zivatart?

...Távozunk, - s mi fényes, ép volt:

Elsötétül, romba hull...

Ház galambja, kert virága

Megjöttünkig elvadul.

Hátha itt is változásnak

Hordja minden gyász-nyomát!

Búbánatban, feketében

Lelem a ház asszonyát;

Komor csend a folyosókon,

Vén fű a lak udvarán...

S urát kérdve a cselédtől;

Ez bámulva néz reám.

Hátha a zárt kapu mellett

Mérges állat agyarog,

Ingerült hang kérdi belről:

Mit kivánok? ki vagyok?

S megütődöm a lakóknak

Ösmeretlen képein...!

Hátha - hátha - mig von a vágy:

Tétováznak lépteim.

Ah! jobb lesz tán, visszatérve,

A mult képét őrzenem,

Ha megcsalhat s bánatot nyujt

A valóság, a jelen.

Szebb a tájnál, - hol az őszi

Fagylaló szél átsuhan -

Másolatja, mely mutatja

Festve bár, de lombosan.

A ház, mint volt álljon: a fal

Vad babértól zöldelőn;

Benn, helyén a régi bútor,

Láng, parázs a tüzelőn.

Ur és asszony arca légyen

Nyilt, redőtlen, mint vala;

És a légkör fényes, hangzó

Az örömnek általa.

Lássam a család virágát

Folyvást ifjan és üdén;

A fiúkat játszadozva

A gyümölcsös zöld füvén;

Mint repül a sárga hajfürt,

A piciny ajk mint cseveg...

- A szép emlék nálam ezt a

Képet örökitse meg!