Régi levelek olvasásakor

Anyám, kezedben régi levelek...

Tűnődések borongó napja ez,

Mint Mariusnak Carthago, feléd

A multból csupa tört fal meredez.

Míg multak könyvét félőn forgatod,

Kezed bevégzett sorsokat simít,

Elhalt ujjongást, elsiklott jajt

S a porladozók fagyott könnyeit.

Álmok kövéből márványpalota,

Hitből, vágyból elefántcsonttorony!

Mi volt még itt?... Leomlott, szertehullt...

Virágpor száll csak horpadt sírokon.

Ó egyszer minden lélek Marius

S egyszer minden mult Carthagói rom,

S csak rom marad: rá az emlékezet

Örökzöldjét hiába futtatom.

Anyám, a multak könyvét forgatod

S állnak előtted romok, feketén,

Most rám tekints! Előled elfedem

A költészet fény-fátyolával - én!

Anyám, a multak könyvét forgatod:

Hányan voltunk!... Most - nehányad-magunk.

Anyám, öleljük meg ma a Jelent

S szeressük egymást, míg együtt vagyunk!