Régi magyar költők

Ó ti kik oly régen s mégsem igen messze

tevétek, e nyelv hogy forrásit eressze

(háznak idült jégtől így csurran eresze

s hanyagolt bányának nyíl tágan eresze).

Nem akarok, gyenge, veletek kiszállni,

beteg, erőn föllül csúcsokon ugrálni,

fiatal, ősz fők közt versenybe’ kiválni,

hamit azok hagytak, magam azt munkálni;

de azok neveltje, kik mezejük aszfalt,

kiket e bágyadt kor vergődve magasztalt,

vágyón, irigyelve nézek tifelétek.

Szellemem a koré, anyagom tiétek,

s bárha silány viskót, bárha csupán vázat,

magyar égett kővel építem e házat.