Régi szerelem

Leszállt az est, künn a mezőkön árny van,

és szénsötét már-már a tiszta ég,

és a gomolygó, gőzölgő homályban

bátortalanul egy kis csillag ég.

Ezüsternyős lámpás süt asztalomra,

előttem áll a váró tinta, toll.

S én elmerengek, tollam messze dobva,

s egy könny remegve szempillámra foly.

Oly bús az est... A hold merengve kél fel,

távolból édesen szól a zene,

s néhány madár lefekvő éneke.

És záporozva hull a rózsa, csók...

Csak engemet fog által jégkezével

egy visszajáró hófehér halott.