RÉGI VÁRBAN

Bús düledékeiden, ó Husztnak vára megállék,

Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, szakadott a fal, s a visszanyögő hang

A szirt erdeje közt zúg vala lábam alatt.

S hév kebelem dobogott, s e könny, mely forra szememben,

Titkosan omladozó szent Haza, néked ömölt.