Régi verseim elé

Nem bántanak már engem e bánatok,

Nem az voltam én, aki ma már vagyok.

Egy bámuló őz szeme jobb rokonom,

Mint e tűnődések eltűnt romokon.

Ma már ölelőbbnek érzem a halált,

Mint rég az életet, amely a sírra várt.

Ma már a halál és élet derüsen

Egymásnak örök örömöt üzen.

Lánc, lánc, örök tánc a gyönyör és a gyász,

Egekben, rögökben csak életre találsz.

Nem él, aki fél és balga, ki borús,

Minden jó dalolót öröm koszorúz!