Régi verseim nyomán

Néptelen esti utcán ballagok,

Zsonganak bennem régi dallamok.

Nézem a tornyokat, tetőket,

Ezek látták születni őket.

Hallották lelkem titkos szárnyverését,

Lendülőfélben feléd, égi Szépség.

Az alkotás ős-kohójába láttak

Egyszer e csukottszemű esti házak.

Mit látnak most? Vigasztalan borút,

Hámor-tüzek helyett hámor-hamut.

Régi dalaim nyomán ballagok,

Zsonganak, zsonganak a dallamok.

Már nem tudom: enyémek, nem enyémek,

Nem tudom: magamat, vagy mást idézek.

Csak új dal nem kél a régi nyomán,

S ha kél, mint ez itt, olyan halovány.