REJTELMEK

Állok az ormon

Naplemenőben:

S valami villan,

Surran előttem.

Valami fénylik,

Lobog a légben;

Valami zajlik,

Zeneg a mélyben.

Valami úgy zeng

Most a magasban;

Valami úgy reng

Mélyen alattam.

Valami titkos,

Ősi igézet...

Az örök örvény

Mélyibe nézek.

Kelnek a fényes

Ködbül az árnyak,

Dicskoszorúba

Vonva a tájat.

Napkoronájuk

Messzire vet fényt -

Látom a holtak

Éteri testét.

Büszke sorokban,

Csillagi arccal

Szállnak a lelkek

Földre le halkal.

Legyetek üdvöz,

Újraszülőim,

Isteni hősök,

Szellemi ősim!

Legyetek áldva,

Tiszta világok,

Gyújtva szivembe

Rokoni lángot!

Lássatok engem

Szomjan elégni,

Törjön az égbe

Bennem az égi!

Fájdalomedzett,

Ittas a naptul,

Bennem az őskéj,

Ősi harag dúl;

Ősszeretettül

Forr, buzog, árad;

Kín csak acéloz,

Emel a bánat.

Üdvre megedzett,

Tiszta a szívem,

Érzem, egy Isten

Lakik e szívben.

Az örök ország

Részese lettem:

Atyai szívvel

Lássatok engem!

S az örök Eszme

Szomja ha túlhajt:

Lássatok engem

Társatokul majd!

Végtelen örvény

Nyílik előttem;

Zeng az itélet

Mindig erősben.

Ősi titokba

Mélyed a lelkem,

Éled előttem

A lehetetlen.

Nyílnak a sírok,

Él, aki megholt,

Ünnep az élet,

Templom a sírbolt.

Zokog a szikla,

Nevet a rózsa,

Fű, fa, virág tör

Könnybe, mosolyba.

Szólnak az erdő

Hallgatag ági,

Zengenek a kert

Néma virági.

Kéjt csobog édes

Titka a tónak,

Csókjait issza

A lobogónak.

Álmodik égi

Álmot a felhő,

Üde szerelmet

Suttog a szellő.

Harag a tenger

Zordszavu része,

Izzik az élet

Pazar egésze.

Átmelegíti

Mindet az élet,

Lángba borul sok

Méla kisértet.

Mozdul a szellem

Újra a kőben...

Már csoda többé

Nincsen előttem.

Minden, ó, minden

Él, szeret itten!

Részben, egészben

Él a nagy Isten!