REMBRANDT

A fátyolos-opálu grachtok mentén,

hol jácintillattól édes a szél,

ott járt az ifjú, két szeme acél,

de szűziesen nézett vele, szendén.

A vízen hajók ringnak. Árva, lompos

koldússereg színezi a vidéket.

Kis facipők kopognak. Zeng az élet

a mosolyogva síró, a bolondos.

Az égre néz; fején bársonybarettel,

szeme a felhők közt kutatva jár.

Vajj, mit keres?... epedve mire vár?...

Egy felleg most úszik a nap felett el...

S ifjú kezét az enyhe légbe tárva,

mint egy megszentelt isteni ecset,

a holland tájt, az édeskedveset

átöleli a virágillatárba...