Remény

Remény-világot alkoték szivemben,

Ez egy reményre bíztam a jövőt!

S e nagy reményért mindent bécseréltem

Oly bóldogúl: mert hittem a Dicsőt!

Szivembe zártam e remény világot

Melyről egy égre széttekintheték,

S öröm derítte néma éjszakámot

Keblembe volt az üdv, az égi bék!

S e dús reményü szív is ah, kiége!

Mint Aetna keble, dulva önmagán,

Hamvából többé nem kel új reményre,

S a puszta élet áll csak sírfokán.

Reményt eseng a vész letörte érzet,

S reményt ragyogva, áll a börtönűr,

Míg békementő arculatja szállong,

A síri csendbe biztosan körűl.

S a népszabadság harcjelét kitűzi

Vérengzve a tavaszkorú remény,

Míg bajnokit az öntudat vezérli,

Hogy égbe tör, magasra száll a rény!

S ha elvevé a végzet, és haragja:

Mit bírni, s vesztni nyujta énnekem,

Reményem él, nem orza el határzat

S a sír ölében kél remény-egem.