REMETE

A kemény kősziklák kietlen kebelében,

Járatlan barlangok elrejtett mély öblében,

A vadon erdők közt találtam kedvemet,

És lelkem-kihültig itt töltöm éltemet.

A büszke szin világ sétáljon fris bársonyban,

Egy kevés rongygyal is béérem én azonban.

Ma holnap a kigyók felbontják testemet,

Az apró férgecskék elosztják bélemet.

Tobzódó torkosok felkészült jó lakási,

A borral töltöző iszákok tombolási

Nem kisztik torkomat; én nálom édes iz

Egy marok fű gyökér, egy ital forrásviz.

Ha buba merülek, ha szivem kezd lankadni,

Ébreszt a forgó ég, vigasztalást tud adni,

Éjjel a csillagok viditják szivemet,

A hajnal felderül, meghozza kedvemet.

Ha test, vér megindul, háborgat rut ostrommal,

Böjttel sanyargatom, megtöröm ostorommal,

Tüskébe keverem áruló testemet,

Igy óltván tüzeit, megmentem lelkemet.

Eltelvén napjaim, nem félek a haláltul,

Elválok örömest ez árnyék rossz világtul,

Ohajtva járulok tehozzád Istenem!

Jutalmam, örököm, kincsem és mindenem.

A lelkem öltözik, reméllem, fényességbe,

A csontom itt hever, mig társul megyen égbe,

Egy buzgó gondolat engem itt temete;

Ha kérded, ki valék: - egy szegény remete!