Rettenetes virágének

Elmentem otthonról

lidérc-szót hallgatni.

Elmentem otthonról

kalmárral alkudni.

Elmentem otthonról

idegen lyány után.

Elmentem otthonról

csütörtök délután.

Géplovon üldöztem

iramlós örömet.

Beértem s örömmel

éltem az örömet.

Kardokat csörtettem,

puskákat sütöttem,

lázadtam, tüzeltem,

vérben is fürödtem.

Csókoltam szájat és

csiklandtam tenyeret.

Kerestem virágot,

kerestem kenyeret.

Ittason csetlettem

imbolygó láng után –

Így telt el a hosszú

csütörtök délután.

Csütörtök éjjelre

csak hazanyitottam,

hogy melléd lopóddzam

szégyennel, titokban.

Koszorúd küszöbön...

– No mi az? No mi az?

Kezedet megfogom:

Hideg az, hideg az.

Fejed a párnáról

padlóig lebágyadt,

iszamos aludt vér

tócsázza az ágyat.

Gyilkos járt tenálad

elvoltom idején.

Mért nem is tértem meg

napszállat idején?

Verseim, verseim

elállnak meredten.

Elhagytam, s elhagyott,

akit én szerettem...

Négybevágott szívét

örökké foldozom.

Vérét a kezemen

örökké hordozom.