Rezedának

Mikor már alkonyodni kezd,

Kigyúló felhő jelzi ezt,

Az árnyon áttör egy sugár még,

Aztán kihül, kihal a tájék.

Kialvó éltem is kigyúl

Még egyszer vágyak lángitól,

És lelkemen, mig a halállal

Küzdök, meleg sugár tör által.

Tőled jön mind e hő, e fény,

Enyém vagy, drága nő, enyém,

Mig a halál egyszerre orvul,

Édes, ki nem szakít karodbul.

Te itt maradsz s elképzelem:

Más fog nyugodni kebleden,

De mert jó vagy s lelkem rokonja,

Virágot küldesz tán siromra.

Oh hogy csak most találkozánk,

Midőn a vágy ölő fulánk,

Midőn mi mindennel fölérő,

Téged viszontszeretni: késő!