Ritmus a könyvről

Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell,

hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:

mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember -

így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.

Tudom én, hogy ülj bár autód volánja

mögött, vagy a gyár köt, rabként, vagy a bánya -

mostoha vagy édes: az Élet leánya

lelked, s csak a forró Cselekvést kívánja.

De jaj, a Cselekvés! jaj, a híres Élet!

Próbáltuk eléggé, láthattuk, mivé lett?

Csatatér a világ, s minden csuromvér lett,

mióta az Írást legyőzte az Élet.

És azt se mondjátok, hogy elég a könyv már,

hogy sok is az írás, s elborít e könyv-ár,

s alacsony lármával tellik ma a könyvtár,

ami volt szent kincsek csarnoka, és mentsvár!

Mert a Könyv is élet, nem hideg kincs az se;

s mint az emberkertben, nem hiányzik gaz se:

de a gaz is trágya, ne bánjátok azt se!

Csak a Holnap tudja, jó volt-e vagy rossz-e?

Óh öntözd lelkünket, termékeny áradás,

melytől szőlőnkben a bölcs részegség csodás

bora érik, s melynek sodrán a tanodás

fiú messze tenger öbléig csónakáz!

Óh elröpítő bor, gyors csónak, tárt ablak!

Jó oktató, aki virgács nélkül oktat!

Választott, hű barát, ki sohase zaklat,

de kész a hívásra, s mindig ad, ha adhat.

Öröklött, nagy Varázs, holtak idézője,

messze nemzedékek egymáshoz fűzője;

mert csak a Könyv kapcsol multat a jövőbe,

ivadék lelkeket egy nemzetté szőve.

Ki nélkül a nép csak feledkező falka,

emlékezet! áradj szerte a magyarba!

Jaj, nem elég minket kapcsolnod a Múltba:

jelent a jelenhez kell kötöznöd újra!

Jelent a jelennel, testvért a testvérrel

köss össze, Magyar Könyv, dús közös eszmékkel!

S elszorított, fájó tagokba is érj el:

ne engedd zsibbadni, fussad át friss vérrel!

Különös háló, mely országokat fog be!

Óh megmaradt fegyver: út messze szívekbe!

Ködön át, bús társak, törjétek küszködve:

s fonjuk majd kis hálónk a Nagyba, az Egybe,

az Emberszellem szent hálójába, amely

idegent is szelíd testvérségbe emel,

mint titkos felhő, mely e földi vesztőhely

szegény elítéltjét ég felé viszi fel.