RÖG A RÖGHÖZ

Jöjj, testvérkém, atyánk, a bujdosó nap

a távol falujába ballagott.

Fönn már kigyujtják üvegét a holdnak,

a hamvas, égi templomablakot.

Fészkében ring a száz cikázó fecske,

szívemben minden mámoros szavad.

Reszket - mint ujjunk - mind a levelecske

és röghöz szorul a rög és tapad.

Egymás mellett mi is rögök vagyunk most,

minket a gyönge, friss vetés szeret.

Jöjj, kedvesem, tested lelkembe hullasd,

bennünk a föld barázdát rejteget.

Az est sötét báránya ballagóba,

feketébb hulló selyemgyapja már.

És szőke hajad mintha mező volna,

mit teljesen betölt a holdsugár.