ROMÁNC

Az édes lány nem alhatik,

Selyemhabon virág-ladik,

Mit egy tündér lehellete

Álom-vihar közé vete.

Sóhaja nárcisz illata,

De lázban ég most ajaka,

És lázban égő ajkain

Villan az üdv, villan a kín.

Reá gondol s ölelni vágy, -

Mi szép s mi nagy a szűzi vágy!

A sas szemek, acél izom...

Az ifju, az szép volt bizony!

Gyönyör cikázik rajta át,

Mig álmodik s a mennybe lát.

... Most összedobban szívetek,

Tiéd piheg, zihál, remeg.

Hogy az csak árnyék: nem tudod,

Egész világ veled forog.

Megosztod híven búbaját

Mint feleség, kedves, barát;

Halvány szinét elcsókolod,

S ugy ápolod, vigasztalod.

Künn zúg az orkán rémesen:

Ott egy foszlány... itt a tetem.

Nap az égen vérszínbe jár:

Gyilkos szelek... gyilkos sugár!