ROMOK FÖLÖTT

Hogy eltiport mindent az élet,

Ami szivemnek drága volt!

Koldussá, majdnem semmivé tett

S kigúnyolt, midőn megrabolt.

Már semmi sem maradt a múltból,

Minden, de minden porba dőlt:

S mi az, hogy lelkem mégis újból

Rajong s merészen szárnyat ölt?

A romokon daccal megállok,

Hol összedőlt a régi hit,

Nem siratom a holt világot,

Mert új világ, új cél hevít.

Temetve légyen minden emlék,

Hit, gyermekábránd, béke, üdv!

Nem morzsolok egy könnyet sem szét,

Szivembe új lét napja süt.

Temetve légyen összes múltam,

Az élv s a kín, a vágy s a kéj!

Éretted mindent összedúltam,

Egyetlen méltó, büszke cél!

Hadd űzze más a boldogságot,

Mely mindenütt van s nincs sehol:

Elvész, mert ingoványba gázolt,

Ki bolygó-tűz után lohol.

Hadd üljön orgiát az Érdek,

Tomboljon, dúljon céltalan:

Minden magányos, büszke lélek

Örökké bús, boldogtalan.

Élvekbe fúljon milljó törpe,

Dőzsöljön almain a Bűn:

Lelkem halad mérhetlen körbe

Eszményihez mindegyre hűn.

Forogjanak a csábult lények

Ön semmis bálványuk körül,

Bábozza be magát a féreg:

Szivem kiárad, szétterül.

Dobáljon mindent telhetetlen

Gyomrába milliónyi más:

Szétömleni a végtelenben

Gyönyör lesz nékem, óriás.

Rög, anyagélv szivem ne kössék!

Rám önzetlen napod ragyog,

Ó, fényes álom, szent Dicsőség,

Tied leszek, tied vagyok!

Te vagy a cél, nagy ismeretlen,

Kit annyi bárgyu emleget;

Föl nem foghatva lényegedben,

Szétdarabolnak tégedet.

És nem foghatva föl egészben

Fölvált, tagol a törpe had;

Csak árnyad űzik a sötétben,

Nem látnak téged, fényalak!

A szűkkeblű csak megvetőleg

Említi áldott nevedet,

A gyáva menekül előled,

És az elégült kinevet.

Torzképed számtalan, de téged

Csak önzetlen szív érhet el,

Föl nem foghatja tiszta lényed

Csak széjjeláradó kebel.

Te vagy a Szépség, te a Jóság,

Te vagy a Hit s a Szeretet,

Te szórsz a vértanúkra rózsát,

Koszorúzol mártírfejet.

Nem siratom, mi összeomlott,

Nem öltök gyászt a holtakért,

S lemondok, mindenről lemondok,

Mit egykor önző vágy igért.

E szivet érted összetörtem,

S most millió atomra hull,

Tovább-tovább szédítő körben

A mindenséggel hasonul.

E szívet érted összetéptem,

És most csak érted lelkesül:

Hogy az összes szívekben éljen

Tisztán, dicsőn, végetlenül!