Romon

Nem, nem siránkozom feletted, óh rom!

Nem állt melletted fényes szellem őrt,

Míg életed a szépet nem lehelte

És nem volt nagyszerűn, hogy porba dőlt.

A korszellem hágott merev nyakadra,

Erős léptére roskadt szét falad:

A népszabadság, a közművelődés

Világot rázó léptei alatt.

Ott álltál hosszú századon keresztül,

Mint éji rém, erősen, zordonan

Ameddig tornyod árnya ért a völgybe,

Nyomor tenyészett rabság lánciban.

Te eldűlél és a völgy felvirúla,

Mosolygó szellem ott fészket rakott,

Ipar s boldogság most a fénybűl élnek,

Mit irigy tornyod egykor elfogott.

S téged, te ronda vár, azért hagyott meg

Csak a szabadság áldó Istene,

Hogy lássuk, mily bizton terjed hatalma,

S hűven védjük, mit már adott keze.