Röpima

Ő a sebes, fényes láng. Mária

engem szeret a földön. Mária

sír és kacag, ha meglát. Mária

sikoltva jő elébem. Mária

rózsát susog fülembe. Mária

térdemhez ül le, úgy néz. Mária

a végtelent akarja. Mária

hadarva mondja: „Nem, nem.” Mária

telefonoz és toppant. Mária

a jólnevelt úrinő. Mária

egy lágytojást se főz meg. Mária

sok altatószert használ. Mária

teázik és kártyát rak. Mária

sóhajt és kézimunkáz. Mária

siet, de mindig ráér. Mária

semmit se tud, csak mindent. Mária

igaz, szilárd, őszinte. Mária

a hallhatatlan nagyság. Mária

az élhetetlen jóság. Mária

az emberi nemesség. Mária

szép, hogyha ég és izzik. Mária

szebb, hogyha kócos, sápadt. Mária

legszebb, mikor csunyácska. Mária

a földgolyó remekje. Mária

Isten csodás torzrajza. Mária

kislányka és hősnő is. Mária

az édesség, a fönség. Mária

lágy, mint a hattyú tolla. Mária

kemény, mint a gyémántkő. Mária

gyermekkorom ábrándja. Mária

az ifjúságom láza. Mária

az ötvenévem díja. Mária

dicsőségem babérja. Mária

az életem fájdalma. Mária

haldokló ágyam fénye. Mária

anyám, leányom, húgom. Mária

múltam, jövendőm együtt. Mária

nem az enyém s enyém ő. Mária

a „sohasem” s a „mindig”. Mária

a lelkem felesége. Mária

áldott a földi nők közt. Mária

lásd, vége sincs e versnek, Mária

mert mindig újra kezdem, Mária

oly hosszú már ez ének, Mária

mint végtelen szerelmem, Mária