ROSZ BOR

Igyunk, barátim, szomjas a világ,

Kivált a költő, aki tollat rág.

Hiszen mi írtuk a jó Fóti dalt,

Igyuk meg hát ez átkozott italt.

Csapláros, méregkeverő!

Ne pislogj; jobb bort adj elő.

Cudar biz ez, de ám igyunk,

Hiszen magyar költők vagyunk.

Gyalázatos bor! ilyet iddogál

Magyar hazánkban ifju s agg szakáll,

Kivévén a bölcset meg a papot:

A költő versben lát csak jó napot.

Csapláros, méregkeverő!

Ne pislogj; jobb bort adj elő.

Cudar biz ez, de ám igyunk,

Hiszen magyar költők vagyunk.

Mondják: Egernél híres bor terem.

Verembe szűrik tán? nem ismerem.

Megénekeltem harcait, borát,

S mind e napig nem láttam áldomást.

Csapláros, méregkeverő!

Ne pislogj, egrit adj elő.

Cudar biz ez; de ám igyunk,

Hiszen magyar költők vagyunk.

Mi szép vagy Kolna Ménes oldalán!

Borod setét mint a cigány leány,

És benne a szív édes lángja ég.

Kuruc, tatár! csak ilyen kéne még.

Csapláros, méregkeverő!

Ménes borából adj elő.

Cudar biz ez; de ám igyunk,

Hiszen magyar költők vagyunk.

Ki láta bort, zöldet, mint drágakő?

És híg aranyt, mely nyakba önthető?

Somló, Tokaj, halljátok a panaszt:

Fösvény hegyek! nekünk nem szűrtök azt.

Csapláros, méregkeverő!

Legjobb borodból adj elő.

Cudar biz ez; de ám igyunk,

Hiszen magyar költők vagyunk.

Elég! elég! Fejünk majd megszakad,

Szemünk borúl és nyelvünk elakad.

Költődnek, oh hatalmas Hunnia,

Légy-étetőt engedsz-e innia!

Csapláros, méregkeverő!

Pusztúlj, ne adj több bort elő.

Nagyon cudar, de drága volt:

Izleld meg érte a pokolt!