Rózsadombi bolyongás

Ó, felkanyargó hegyi lámpasor...

Most minden este látom vonalad.

Hol ér az utca véget: nem tudom,

Tán csillaggá lett lámpások alatt.

Sajgó szívemben minden összefoly,

A földi fény s az égi jel...

Ne volna most, ne volna ily közel

Ahol Ő élt és dolgozott: a hely.

Az utca... sosem volt ily meredek.

Rózsadomb?... Dolomitok, Alpesek.

S tudom: ha hegyet hegyre hajigálnék,

Az Ő nyomába én hiába hágnék.

S tudom, ha csillagról-csillagra lépnék,

A közelébe még akkor sem érnék.

Ziháló mellel csak megyek, megyek.

Az Ő utcája nagyon meredek.

Most fent vagyok - állok a ház előtt

A novemberi tompa borulatban.

Itt küzdött, nálam százszor szenvedőbben

S ezerszer gazdagabban.

Itt szentelte meg a mindennapot,

Minden bút-bajt boldoggá avatott.

Itt élt, nálam ezerszer gazdagabban,

Mosolygott mandulafanyílás idején

S csillagtalan adventi borulatban.

Hányféle fényben látta ezt a házat!

Hogy szállt szívére alkony és alázat,

S hogy virrasztotta át az éjszakákat.

Messziről jöttem azelőtt ide.

Alig szóltunk egy szót - már válni kellett.

Átdobnám most szívem a Rózsadombon

Egy percre: Testvér, mit csinál a Lelked?

Közös tanyánk lett ama Rózsadomb.

Rózsadomb: édes-bús budai hegy...

Szomszédok lettünk: két közeli utca -

Csak egyik jobbra; másik balra megy.

Gül Baba kertje itt volt valahol,

Itt illatozott milliónyi rózsa.

- Ő tán a szent pogány kései lánya,

Töviseken elomló nőalak -

Milljó rózsából neki mi maradt?

A Kereszt és egy halvány gloriola.

A házuk előtt sokszor elmegyek most,

És idegenül elcsudálkozom.

Azelőtt csoda volt, hogy itt lakott,

Most itt-nem-létét tompán bámulom.

Sajgó szívemben minden összefoly:

A földi fény s az égi jel,

Ne volna most, ne volna ily közel

Ahol Ő élt és dolgozott: a hely!

Ziháló mellel csak megyek, megyek,

Az Ő utcája nagyon meredek.

Tudom nem érem el, - ha fenn vagyok

Vakon döbbennek rám az ablakok.

Hol jár Ő már: isteni Lehelet

Lángok, rózsák és csillagok felett!

Aztán, csak a kilincsre téved mégis,

S a gyermekei fejére kezem.

- A verseimet Ő így simogatta -

Lepattan lelkem hétzáros lakatja,

S mindennapra kikönyörgött rózsái

Tűnt illatát egy percig érezem.