ROZSKENYÉR

Nézem a homorú völgyet,

A tárt ölű lapályt:

Nagy, ősi fenyőfa-teknő,

Mit vén idők véseje vájt.

A jámbor tót falucskák

Mint békés rozskenyerek

Töppednek a barna teknőn,

Mind oly szelíd s kerek.

Falusi, kerek kis sorsok

Jóízét érezem,

A sok apró, messzi tornyot

Simogatni nyúlna kezem:

Ó, falvacskák, kiket a béke

Hűs kovásza dagaszt,

Békételen szivemnek

Izenjetek vigaszt!

Már esti homályban ültök,

Csak itt fenn sajog a táj,

Fátylasodó szememnek

Hunyó nap bús tüze fáj;

Hunyó, rossz nap parázsa

Szívembe ette magát, -

Kis falvak, pöttömnyi békék,

Adjatok jóéjszakát...

Álmodjam rólatok ma!

Míg csöndetek takar,

Pelyhes csönd, szívig és állig,

Tán zsongul az árva zavar,

Rámsimítja az álom

Sugárzó, szép tenyerét,

S kiformálja szivemből

A béke rozskenyerét.