S.*** Mollihoz

Míg ennyi kellemet

játszó szemeddel

oh, Molli! szivemet

nem vetted el:

addig örömben el nem hala

mosolygó Éltem víg angyala.

Az Alkony énekem

csendét nevette

és vidám volt nekem

Nap kelete:

nem sírt az Erdő szűz éjele,

nem sírta álmom párnám tele.

S most, hogy égő szemed

virúlt Reményem

rózsáiban fered

már könnyezem.

Ki adja vissza e kincsemet,

mellyet két szép szem sírba temet?

Nyugalmam, Életem

víg Lelke! hadd ott,

hadd a Reményt! nekem

könnyet adott.

Oh Molli! Molli! nem könnyemet

fájlalva marja ez szivemet.

Azt, Molli hogy velem

egyezhetetlen -

azt sírja kebelem

mind szűntelen.

Majd, majd ha e Vágy véget talál,

s sorsod öröm lesz, enyim halál,

Lelkem Veled repes,

súgván e szómat:

“Nézd meg, Molli - gyepes

sírhalmomat!!!”