SÓHAJTÁS

Nem igaz halott az, aki föltámad.

Egy sóhajtást még küldök teutánad!

Zokogva szállok ki a csöndes, sárga,

múlandó ősznek hervadó tavára.

S vitorláját a sárga leveleknek

megduzzasztom a fényével nevednek.

Az éji csönddel játszik a tó fodra.

Egy felleg száll le drága alakodra.

S a mélabúsan fénylő holdvilágnál

a mélybe hull az égből egy virágszál...

... Az emléked, az megmarad, te kedves!

Tanúm a két szemem, mely mindég nedves;

hűs hajnalon és langyos este, későn. -

Aranypor csillog az elfáradt vésőn...