(S ÍM EGY LENGE ZEFÍR...)

S ím egy lenge Zefir, mely ezelőtt talán

Áldott rózsaliget fürtjein ömledő

Kincsemnek panaszos ajka körűl legelt,

Hozzám illatozó szárnyaival repűl,

Ismért hangzatokat hoz darabolva, - s már

Tündér rémzeteim szerte zavartanak.

Míg végtére lecsalt csíntalanúl oda

Hol zöld gallyakon ált a remegő világ

Súgarit, s kegyesem szívreható dalát

Mélyebben kivevém. Ti hüves árnyak itt,

S e szomszéd ligetek, bércek, orom, szikla

Immár távozom, oh tőletek, akiket

Andalgásim előbb öszve rebegtenek,

Elhagylak; s Te patak, csergedező patak

Oszlaszd könnyeimet gyors vizeid közé,

Melyekkel csak imént partodat áztatám,

Már a boldog öröm tőled is elragad.

Steigethinab vor ruhigem heine ihr selige Schatten