SÁMSON.

Mely vak-szeszélyesen roszat, jót osztogat

Az örök végzetet te nem vádolhatod!

Nem volt hozzád fukar, adott sokat, sokat...

Bátor nemes szivet, daliás alakot;

S mely sátorként fedi a vállat s büszke főt:

Hajadban hordod a szépséget és erőt.

Rajtad mentek gyakran felbőszült ellenid,

Kőfal közé csaltak, s rád csukták a rekeszt,

De te földhöz veréd azoknak ezreit,

Kapustól, pántostól magaddal vitted ezt.

Erő s csel ellened mily sok gonoszt mivelt,

S letiprád az erőt, - átléptél annyi cselt.

De, aki karjaid nyers gúzsát, kötelét

Mulatva tépted szét ellenségid között,

Te, ki puszta kézzel elnyomtad, megöléd

Az erős oroszlánt, amely utadba jött:

Vigyázz! veszélyben vagy, - nincs rettentőbb veszély

A csábitó asszony lágy ölelésinél.

Eléd büvös karját terjeszti Délila,

Mosolyog, hiteget, lágyan keblére von,

Szived felé repűl szó és mosoly nyila...

De halált rejt a csók ajkáról ajkadon;

Hajadban jár keze! hah, vond el a fejed...!

Újjai közt éles, gyors ollót rejteget.

Oh, erőt ne végyen rajtad a gyengeség!

Mutasd meg, hogy ki vagy - itt a nagy pillanat!

Hajfonadékidba erő s kincs rejteték,

Nyitva legyen szemed és zárva ajakad!

Nehogy megbélyegző s gyászos inségre juss,

S malmába fogjon a ravasz Filiszteus.