SÁRI NÉNI

A küszöbön guggol Sári néni,

Guggol s nem áll; nem akar már nőni,

Van nyergelve pápaszemmel orra,

Varrogat... tán szemfedőjét varrja.

Sári néni, hej, mikor kendet még

Sárikámnak, húgomnak nevezték!

Ami eddig ott lenn volt ruháján,

Odafönn van most a ránc orcáján;

Csak úgy líg-lóg derekán ruhája,

Mintha rá villával volna hányva.

Sári néni, hej, mikor kendet még

Sárikámnak, húgomnak nevezték!

Haja tél, - ha látom, szinte fázom -

Fejér, mint a fejérített vászon,

S borzasan űl feje tetejében,

Mint a gólyafészek a kéményen.

Sári néni, hej, mikor kendet még

Sárikámnak, húgomnak nevezték!

Befelé vette az utját szeme,

Ráúnt régi születőhelyire,

Ott benn pislog szomorún, nem vígan,

Mint lámpa a beroskadt sírban.

Sári néni, hej, mikor kendet még

Sárikámnak, húgomnak nevezték!

Keble róna, puszta s csendes róna,

Mintha már alatta szív se’ vóna;

Ott van még a szív, de mozdulatlan,

Csak nagy néha, csak elvétve dobban.

Sári néni, hej, mikor kendet még

Sárikámnak, húgomnak nevezték!

Vad, tékozló fiú az ifjúság,

Két marokkal szórja gazdaságát,

De jön apja, a zsugori vénség,

S visszaszedi elpazarlott kincsét.

Sári néni, hej, mikor kendet még

Sárikámnak, húgomnak nevezték!