Sárika repatriál

November ül a rónaság fölött,

Köd fekszik a sinen.

Csak áll, csak áll a szomorú vonat,

A szomszéd sinen egy mozdony tolat,

S értünk a távol hasztalan izen.

Élesztjük, mint egy Veszta-lángot

A kis tüzet a vagón közepén,

Én most a húgom násznagya vagyok,

S túl a határon vár a vőlegény, -

De furcsa, furcsa násznagy vagyok én.

A határon túl vár a vőlegény,

A határon túl ég a szerelem,

De innen még a vámsorompó áll,

S a vámon túl a násznagy nem megyen.

Ó furcsa lakzi, furcsa, balga bál!

És ha majd holnap indul a vonat,

A menyasszony megy, a násznagy marad.

S hogy kelet felé lassan visszafordul:

A feje szédül, de nem édes bortul. -

Erdélyben - így ülnek ma lakzikat.