SEMMI TERMÉSZET

No, kertész úr, ma szép esőnk volt:

Éled fű és virág,

Büszkébben tolja égnek a fa

Megifjult sudarát;

A levegő tisztán borul ránk

Mint egy opál-paizs;

Egy-két nap ittasan hever majd

Az útak pora is.

„Hja! lássa kérem, - az esőnek

Örvendjen a paraszt,

Nem öntöz, - vár buzát az égből

És kap helyette gazt;

Én bízom a kannába, csőbe,

Attól zöldül gyepem;

Eső!... mit ért az én szakomhoz?

Azt nem szivelhetem.

Ha vártam, elmarad; ha sok volt,

Hétszámra meg nem áll,

S nem mondhatom: no, zárd el a csőt,

Te Janó, te Mihál!

Tőből kimossa gyenge pástom,

Az út iszap, mocsár,

Virágim dúlva, - felkötözni

Egy héti munka vár.

Ha meg viharral, jéggel indult,

(Mi nála rossz szokás)

S fát tördel és ágyat lepaskol:

Van itt káromkodás.

Ezért mondom: hogy az eső oly

,Túlhaladt pont’ ma már,

Mint főzni a nyilt konyha, - melyen

Vesződjék a szamár!”

Lám hova jutna a müvészet

Csak egy pár századig:

De közbe ront a vad természet

S belé kontárkodik.