Séta [2]

A tavasz mára ünnepet akar,

s a napsütötte vén juhar

fekete árnya

élesen rajzolódik

a járda

poros peremére.

Én Terád gondolok

és arra,

hogy mi leszel nekem:

villó, felporzó napsugár,

aki, ha kérném,

betakarna,

s kinek csókjával ujjongva járnék?

Vagy életem dülő,

jegesre hülő

szurokfekete árnyék?...

Én így megyek a házak közt tova.