(SETÉT ESZMÉK BORÍTJÁK...)

Setét eszmék borítják eszemet.

Szivemben istenkáromlás lakik.

Kivánságom: vesszen ki a világ

S e földi nép a legvégső fajig.

Mi a világ nekem, ha nincs hazám?

Elkárhozott lélekkel hasztalan

Kiáltozom be a nagy végtelent:

Miért én éltem, az már dúlva van.

Ily férfitól, nemes hölgy, mit kivánsz

Emléklapodba? Inkább adj nekem

Hitet, sejtelmet, egy reménysugárt,

Hogy el nem vész, hogy él még nemzetem.

Koldulni járnék ily remény-hitért,

Megvenném azt velőm - és véremen.

Imádkozzál - te meghallgattatol -

Az tán segíthet ily vert emberen.